Vasi vaddisznópörkölt pirított dödöllével

Hozzávalók:
  • 80 dkg kicsontozott, pörköltnek való vaddisznóhús
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 6 evőkanál olaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kb. 1 kiskanál só
  • 1 mokkáskanál majoránna
  • 2 dl vörösbor
  • 4 szem borókabogyó
  • 2 zöldpaprika
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • 8 dkg füstölt szalonna
  • 1 kiskanál jóféle pirospaprika
  • fél kiskanál csípős Piros Arany vagy Erős Pista
a pirított dödölléhez:
  • 1,2 kg burgonya
  • 1 kiskanál só
  • 20 dkg finomliszt
  • 2 vöröshagyma
  • 8 evőkanál olaj

A húst megmossuk, majd forrásban lévő vízbe rakjuk. Fél perc elteltével leszűrjük, lecsöpögtetve hűlni hagyjuk, azután kb. 2 centis kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, majd a hússal együtt egy lábasban, a forró olajon megpirítjuk. A zúzott fokhagymával ízesítjük, megsózzuk, a majoránnával fűszerezzük, azután a fele bort meg annyi vizet öntünk rá, amennyi épp ellepi. Amint forr, kis lángra állítjuk, és lefödve kb. 2 óra alatt puhára pároljuk. Közben a borókát 1 deci vízben pár percig főzzük, a pörköltre szűrjük, aminek elfövő levét folyamatosan vízzel pótoljuk. Amikor kész, a karikákra szelt paprikát beledobjuk, a paradicsompürével ízesítjük, és néhány percig tovább főzzük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, a pörcöt szűrőlapáttal kiemeljük belőle. Visszamaradó zsírját a pirospaprikával színezzük, és azonnal fél deci vízzel fölöntjük, nehogy megégjen. A pörkölthöz keverjük a maradék borral meg a paprikakrémmel együtt, és még 2 percig főzzük. Ha kell, utánasózzuk. Amíg a hús puhul, elkészítjük a dödöllét. Ehhez a burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk és egy lábasba rakjuk. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi, megsózzuk, majd jó puhára főzzük. A lisztet egy serpenyőbe tesszük, és közepes lángon, szorgalmasan keverve 8-10 perc alatt zsemleszínűre pirítjuk. A burgonyát levében fakanállal jól összetörjük, azután a lisztet is beleszórjuk. Erőteljesen keverve a tűzön 2-3 percig főzzük, majd félrehúzzuk és még 5 percig intenzíven keverjük. Ha kész, félretesszük, és pihenésképpen lereszeljük a vöröshagymát. A forró olajon szalmasárgára pirítjuk. Következik a tálalás. A maradék olajba mártott evőkanállal a dödöllét tányérra szaggatjuk, az olajos hagymával megkenegetjük. A pörköltet melléhalmozzuk, és a szalonnapörccel meghintjük.

HZPC